Sokszínű papagájamandina (Erythrura coloria)

	Magyar neve: Sokszínű papagájamandina vagy Tarkafejű papagájamandina     Latin: Erythrura coloria (Peale, 1848)     Német: Buntkopf-Papageiamadine, Vielfarbenpapageiamadine     Angol: Katanglad Parrot-finch, Mindanao Parrot-finch, Red-eared Parrotfinch     Dán: Mangefarvet Papegøjeamadine     Spanyol: Pinzón Loro de Mindanao     Finn: Mindanaonparatiisipeippo     Francia: Diamant de Mindanao     Olasz: Diamante di monte Katangland     Lengyel: Papuzik czerwonouchyi     Cseh: Amada červenouchá, Amadina červenouchá         Alfajok :        nincs

   A sokszínű papagájamandinát csak 1960-ban fedezték fel, és első tudományos leírása 1961-ben látott napvilágot (Rabor and Ripley, 1961). Annak, hogy a faj sokáig rejtve maradt a tudomány számára, az az oka, hogy előfordulása kizárólag Mindanao szigetének (Fülöp-szigetek) középső részén található Katanglad-hegy lejtőire korlátozódik.
   Nagysága 10-11 cm. A fejtető, a nyak, a hát, a torok, a mell és a has zöld színű. A homlok és a fejoldalak kék színűek, a fülfolt vörös. A farcsík, a felső farkfedők és a két középső farktoll szintén vörös színű. A többi farktoll fekete, vörös árnyalattal. A szem sötétbarna, a csőr fekete, a láb barna. A hím összességében nagyon hasonlít a háromszínű papagájamandinára, a vörös gallér kivételével. A tojó fején a kék szín, valamint a fejoldalakon a vörös szín tompább, ez utóbbi kisebb kiterjedésű, mint a hímen. A tojók általános színezete koruk előehaladtával gyakran sötétebbé válik, emiatt nem könnyű az idősebb példányok megkülönböztetése a hímektől. A nemek testméret alapján való elkülönítése megbízhatatlan módszer, mert nagyságuk hasonló. A fiatalok vörös gallérja hiányzik, színük tompa mohazöld, csőrük sárga.

   A Katanglad-hegy lejtőin 1600 m-es tengerszint feletti magasságig fordul elő. Erdőszéleken, tisztásokon figyelték meg, ahol fűfélék és lágyszárú növények nagy mennyiségben vannak jelen. A madarak gyakran kutatnak táplálék után a talajon, vagy a talajhoz közel, a növények szárán függeszkedve. Leginkább fű- és bambuszfélék magvaival, valamint rovarokkal táplálkozik. A nappal legnagyobb részét nyitott völgyekben szétszóródva töltik, de esténként csapatokba gyűlnek, és így hatolnak be az erdőbe, ahol az éjszakát átvészelik.

   A sokszínű papagájamandina elbűvölő „személyiség”: szelídebb és sokkal kevésbé gyanakvó, mint a többi papagájamandina faj. Kevésbé aktív, mint a legtöbb rokona, és idejének sokkal nagyobb részét tölti a talajon. Gond nélkül alkalmazkodik mind a röpdés, mind a kalitkás elhelyezéshez. Nagy figyelmet kell fordítani a röpde, vagy kalitka berendezésére, mivel szokatlanul hosszú lába nagyon könnyen megsérülhet. Ez különösen igaz a szállításra: még véletlenül sem szabad a szállítókalitban robusztusabb madarakkal összezárni. Feltétlenül meg kell bizonyosodni, hogy nincs a szállítóeszközben ottfelejtett drót, vagy más akadály, amibe a lába beleakadhat.

   Dr. R. Burkhard Zürichben 1964-ben fogadott egy 60 egyedből álló szállítmányt Dr. Heinrich Bregullától. Madarait fürtös kölessel, muharral, lisztkukaccal és hangyatojással táplálta. Hamarosan sikerült szaporodásra bírnia 14 párt. Ezek a párok a fentieken kívül előszeretettel fogyasztották a csíráztatott magvakat, a fűfélék félérett és érett magvait, valamint a tojásos lágyeleséget is. Burkhard madarai fészkeléshez leginkább kókuszrostot és fűszárakat használtak, béleletlen fészkeiket félig nyitott fészkelődobozokba építették. A szokásos fészekalj mindössze 2-3 tojásból állt. A fiókák 12-13 napra keltek ki, és 21 napos korukban hagyták el az odút. A kirepülést követően a szülők még 2 hétig etették őket. A madarak gyorsan ivaréretté váltak, mindössze 5 hónapos korukra elérték a tenyészkondíciót. Ennek ellenére Burkhard csak 10 hónapos korukban fogta őket tenyésztésbe.
   Burkhard a szaporulatból más tenyésztőknek is juttatott, de a korai tenyésztési sikerek rövid életűnek bizonyultak. Az állomány lecsökkent, 1980-ra csak néhány elszigetelt egyed maradt. Legtöbb közülük rossz minőségű volt, és néhány tenyésztő meggondolatlanul háromszínű papagájamandinával (Erythrura trichroa) keresztezte állományát. Szerencsére Dr. Bregulla 1983-ban újra el tudott látogatni Mindanao-ra, és friss állományt importált Európába. Sajnos a mai napig sem sikerült megszilárdítani az állományát fogságban, ami a faj természetes élőhelyének fogyatkozása miatt fontos lenne.
   Stewart Evans neves tenyésztő saját tapasztalatai alapján a sokszínű papagájamandina hajlamos az elhízásra (különösen kalitkás elhelyezés esetén), ha igény szerint áll rendelkezésére repce, kendermag vagy négermag. Következésképpen bölcs dolog, ha étrendjét a szokásos egzóta magkeverékre korlátozzuk. A megfigyelések alapján a lágyeleség kevéssé hízlaló a madarak számára, ezért igény szerint rendelkezésükre állhat. A zöldeleség nagyon fontos része diétájuknak, a szaporodási teljesítményt jelentősen javítja.

   A sokszínű papagájamandina jó szülő, általában sikeresen felneveli fiókáit sirályka nevelőszülők nélkül is. A kolóniában való tenyésztés is sikeresnek bizonyult: Stewart Evans sikeresen szaporította őket ilyen módon. A párok fészkeiket előszeretettel rakták dróthálóból formált fészkelőalkalmatosságba, melyet a tenyésztő a következőképpen készített: 10x15 cm-es lyukbőségű kerítésdrótból (Ausztráliában használt juhkerítés) formált 100x50 cm-es hengert, melyet függőlegesen lógatott fel a röpdében (az alját dróthálóval lezárta). A hengert galagonyaágakkal és száraz fűszálakkal tömte tele, majd ököl nagyságú lyukakat képzett benne. Madarai hamar birtokba vették az építményt, és maguk is képeztek fészkelőhelyeket, néha meglepően közel (10-20 cm-re) egymáshoz. A költés alatt agresszió nem, vagy csak alig fordult elő.

   Nagyon fontos feladat friss vért juttatni a jelenleg fogságban tartott állományokba, mert a beltenyésztés következtében egyre inkább csökkenő termékenység hamarosan végzetes lehet.

   Forrásmunkák:
     Stewart Ewans, Mike Fidler: Parrot-finches;
     Birdlife’s online World Bird Database;
     Vargha Béla: Szövőpintyek, díszpintyek

Forrás:www.idre.hu