Pintyő
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Kardinálispinty
 
 
Amerikai tengelic
 
 
Keresztcsőrű pinty
 
Indulás: 2007-01-19
 
Szalagpinty

        A szalagpinty
 
 
         

Afrikában őshonos madár, testhossza alig 12,5 cm. A barna szín minden árnyalata megtalálható rajta, ezen kívül a hím torkán a szemek magasságáig kárminvörös nyakcsík díszeleg. Erről kapta madarunk magyar elnevezését.

Tápláléka a muhar, köles, és fénymag keverékéből álló ismert "díszpinty eleség", de kedveli a fürtös kölest, a főtt tyúktojást és a tyúkhúrt is. A költés időszakában néhány lisztkukac serkenti a párokat és megkönnyíti a fiókák felnevelését.

Hidegre érzékeny, fűtetlen elhelyezés esetén nem fészkeltethető. Tenyésztése nagyobb kalitkában vagy röpdében egyaránt sikerrel kecsegtet. A tenyésztéshez használatos 15x15x18-as zárt fészekodú.

A pár rövidesen erre összpontosítja figyelmét, a hím a fészekanyagként nyújtott fűszállal a csőrében, halk énekét hallatva jobbra-balra forgolódik, majd közvetlenül a tojó mellett testét felegyenesítve, kissé felborzolt tollazattal felugrálva násztáncát járja. Esetenként ezt követően az ugrópálcán vagy a fészekben párosodnak. A zárt fészekodút a tojó béleli ki a hím által összehordott durvább széna, fagyapot, papírszeletek rendelkezésre álló keverékével, végül tollal és gyapottal. Ezeket az anyagokat bőségesen nyújtsuk szalagpintyeinknek, mert fészkük csak egy bebúvónyílással egybekötött kis mélyedés a fészekanyagokkal teletömött odúban. A 4-7 hófehér tojásból álló fészekalján a pár felváltva kotlik, az éjszakát mindketten a fészekben töltik. 12 nap múlva kelnek ki a fiókák. Feketés színezetű bőrűket kevés szürke pehely fedi. Halk, tüsszögésre emlékeztető hangon kérnek eleséget, de ez egyben a tenyésztő felé is életjel létezésükről.

A költést ekkor még ne ellenőrizzük, nehogy a madarak elhagyják a tojásokat vagy apró fiókáikat. A nyugtalanított szalagpinty hímek esetenként sorra kidobálják az egy-két napos fiókáikat a fészekből. Visszahelyezésük meddő kísérlet, mert a hím mindig újra kihordja azokat. Felnevelésüket esetenként egy-egy kotló japáni sirályka pár vállalja. Fiókáikat a szalagpinty párok csíráztatott magvakkal, fürtös kölessel, kevés főtt tyúktojással, lisztkukaccal nevelik.

 
 
Arapapagály
 
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Fischeri
 
 
 
Kardinálispinty
 
Kérdés
Tetszik az oldal?

Igen
Nem
Igen,csak kéne még fejlesztés
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
 
Reméljük itt mindenkivel tudunk/tudtok/ beszélni.
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.