Nyársfarkú amandina (Poephila acuticauda)
Az ékfarkúaknál nehéz megkülönböztetni a nemeket. A hím és a tojó majdnem teljesen egyformák. Ha egymás mellé tesszük őket, akkor láthatjuk, hogy a hím torokfoltja egy kicsit szélesebb, és inkább háromszög alakú, valamint a fej tisztább szürke, és a szemnél a csík is vastagabb. A hím magas hangon énekel, miközben szökdécselő táncot mutat be. A bólogatást mindkét nemnél megfigyelhetjük, de a hím sűrűbben csinálja.
A normál pinty magkeverék megfelelő az ékfarkú amandináknak. Meglehetősen mohón fogyasztják a tojásos lágyeleséget, a zöldeleséget és a csíráztatott magvakat. Grit és kalcium (összetört tojáshéj, kagylóhéj, szépia) mindig legyen előttük.
Az ékfarkú amandinát megfelelő körülmények mellett buzgó költőnek tartják. Néhány tenyésztő csoportos elhelyezés mellett is ért el sikereket, de szerencsésebb csak egy párt elhelyezni egy röpdében, vagy kalitkában. Békésen megfér más fajokkal is, de a félénkebb madarakat zavarhatja a kíváncsiságuk, tolakodó viselkedésük. Nagyon aktív madarak, leginkább egy 90 cm-es kalitkában, vagy külső madárházban érzik jól magukat. Ezekben elkerülhetjük, hogy letörjön hosszú farkuk vége, amiről a nevüket kapták. Költtetni lehet ennél kisebb kalitkában is.
Az ékfarkúak szeretnek lebújni a fészekben. Elfogadják ugyan a fonott fészket is, de inkább használjunk standard méretű zárt pinty odút, kisebb lyukkal a tetejénél. Ebben mélyebben tudnak fészket rakni, és elbújhatnak a bejárati lyuk alatt. Durván összeállított fészket építenek. Kókuszrostot, hosszú fűszálakat, és egyéb lágy anyagokat adjunk nekik. Nem igazán válogatósak, bármelyiket felhasználják. Az átlagos fészekalja 4-7 tojásból áll. Körülbelül 13 nap alatt kelnek ki a fiókák. Mindkét szülő ül a tojásokon, és eteti a kicsinyeket. Nincs szükség más eleségre, mint amit egyébként is kapnak, csak a tojásos lágyeleség adagját emeljük meg. Ezt mohón felfalják, és gyorsan viszik a fiókáknak. A fiatalok körülbelül 21 nap után repülnek ki, és további 21 nap után válnak teljesen önállóvá. Lehet olvasni, hogy a fiatalok ugyan önállóan esznek, de még rászorulnak a szülői segítségre, ezért a túl korai elválasztás miatt elpusztulhatnak. Ne válasszuk el őket túl korán a szülőktől!
Az ékfarkú párok közt erős a kötődés. Ha elválasztunk egy párt, de hallótávolságon belül helyezzük el őket, meglehetősen hangosan hívják egymást, és nem fogadnak el másik párt. Könnyen neveltethetünk ékfarkúakat japáni sirálykákkal, mivel a kicsik táplálék követelése olyan, mint tipikusan az amandináké.
Az ékfarkú amandinának van egy alfaja, a Heck ékfarkú amandinája (P. acuticauda hecki). Korallpiros csőrükről lehet felismerni. A piros szín domináns a sárga felett, ezért sokszor átmeneti színű lesz, mikor a piros színváltozatú madártól próbálnak sárgacsőrűt költtetni. A piros csőrű változat népszerűsége, és a piros csőr domináns öröklődése miatt sárgacsőrű madarat már alig lehet találni a madarászoknál. Valójában fokozatos átmenet van a nyugati-parti sárga, és a keleti-parti piros madarak közt. Ezért sok ornitológus nem alfajként tartja számon a Heck-et, hanem egy színváltozatként.
Az ékfarkú amandina nagyon hasonló egy másik ausztráliai fűpintyhez: a szakállas amandinához (Poephila cincta). A legfeltűnőbb különbség, hogy a szakállasnak rövidebb a farka, és fekete a csőre. Nem szabad őket együtt tartani. A csőrszín eltérésének ellenére, ami faji megkülönböztető jel, a két fajból hibridek jöhetnek létre, amik termékenyek. Ugyanez igaz az álarcos amandinára (Poephila personata) is. Őket se helyezzük el együtt.
Több színváltozat létezik az ékfarkúból: őzszínű, izabell (világos őzszínű), krémszínű, és teljesen fehér. Létezik szürke színű és rózsaszín csőrű mutáció is Európában. Vannak ausztrál mutációk is, de ezeket nem lehet exportálni.
Forrás:www.idre.hu |
AJÁNLOM AZ OLDALT
