Kleinschmidt papagájamandina (Erythrura kleinschmidti )

	Magyar neve: Kleinschmidt papagájamandina     Latin: Erythrura kleinschmidti korábban Amblynura kleinschmidti, (Finsch, 1878)     Német: Schwarzstirn-Papageiamadine, Kleinschmidts Papageiamadine     Angol: Pink-billed Parrot-finch, Black-faced Parrot-finch     Dán: Vitilevu-papegøjeamadine     Spanyol: Pinzón Loro de Pico Rojo     Finn: Vitilevunparatiisipeippo     Francia: Diamant à bec rose     Olasz: Diamante di Kleinschmidt     Lengyel: Papuzik wielkodzioby     Cseh: Amada škrabošková, Amadina Kleinschmidtova         Alfajok :        nincs

   Ez a rendkívül ritka és rejtett életet élő papagájamandina nem téveszthető össze az Erythrura nemzetség más tagjaival. Teste zömökebb, csőre pedig jóval nagyobb és vastagabb, mint rokonaié. Nagysága 10-11 cm. A homlok, a fejtető elülső része, a szemkörnyék, a fejoldal fekete, az áll feketészöld. A fejtető hátsó része sötétkék, a nyak és a hát zöld. A fejoldalak hátsó része, a mell, a has, a hasoldal világoszöld. A farcsík vége és a felső farkfedők vörösek. Az evezők zöldek illetve sötétbarnák, a farktollak és a szem barna. A csőr rózsaszínű (erre utal egyik angol elnevezése is), a lábak hússzínűek. A nemek hasonlóak. A fiatalok színezete általában sötétebb, mint a kifejlett példányoké, és a fejükön a fekete maszk kevéssé kiterjedt.

   Élőhelye a Fiji-szigetek egyik tagjára, Viti Levu-ra korlátozódik. Theodore Kleinschmidt fedezte fel 1877-ben, azonban felfedezését követő 40 évig semmit nem lehetett hallani erről a félénk madáról. Már ekkor ritka fajként tartották számon, bár számos észlelésről számol be a szakirodalom az 1960-as, 1970-es évekből. Ziswiler (1972) és Clunie (1973) például arról számolnak be, hogy néhány lokalizált területen sokkal gyakoribb, mint korábban feltételezték.
   Valamennyi papagájamandina fajnál erősebben kötődik az esőerdőkhöz, ami egyben kiszolgáltatottságát is mutatja. A hegyvidéki erdők lakója, bár a kutatók megfigyeltek táplálkozó madarakat erdőszéli elhagyott kókuszültetvényen is. Leginkább egyedül vagy párban jár, ritkábban kisebb csoportokban. Időnként más fajokkal is vegyül. Táplálkozási szokásai változatosak. A ’70-es évek kutatói szerint a vad füge képezi fő táplálékukat, ezen kívül jelentős mennyiségben fogyasztanak rovarokat is. Fáradhatatlanul kutatnak rovarlárvák után az elszáradt ágakon a száraz levelek között, és időnként lemerészkednek a talajra, hogy az avart is átvizsgálják.
   A fészkelési időszak meghatározása bizonytalan, mert az év több szakában találtak fiatalokat. 1973. májustól augusztusig sikerült néhány fészkelő madarat megfigyelni, azonban mindössze egy fészekről maradt fenn hiteles leírás (Clunie 1973). Az esőerdő szélén, 6-7 méteres magasságban, kis ágvillában találták a gömbölyű fészket. A madarak fészekanyagként száraz leveleket, vékony ágakat és zuzmót használtak. A bejárati folyosó rövid volt. A megfigyelt tojások a beszámoló szerint világospirosak voltak sötétvörös foltokkal, ez azonban Stewart Ewans és Mike Fidler (1990) szerint még megerősítésre szorul.
   A ’70-es évek óta is észlelték néhányszor, azonban az esőerdők pusztulása Viti Levun halálos fenyegetést jelent a fajra. A teljes populáció nagyságáról megoszlanak a vélemények. Egyes források 250 egyedről, mások valamivel többről számolnak be, azonban egyik kutató szerint sem közelíti meg az egyedszám az 500-at. A sziget keleti és középső tájain 7-8 elkülönült élőhelyen fordul még elő. Az elmúlt években néhány expedíció sikertelenül végződött: egyetlen Kleinschmidt papagájamandinát sem észleltek. A Díszmadár Magazin 2004. áprilisi számában örvendetes hír jelent meg (Varga Sándor összeállítása) a faj új populációjának felfedezéséről.
   Sajnos a faj fenyegetettsége egyre nő. Jelenleg Viti Levu mintegy 50 %-át borítja esőerdő, és az erdőirtás üteme nem csökken: mind nagyobb és nagyobb területeket vonnak be mezőgazdasági művelésbe, ami tovább szűkíti ezen ritka faj élőhelyét. A Fiji-szigeteken törvényes oltalom alatt áll, azonban mindez kevésnek bizonyult az egyedszám csökkenésének magállítására. Amennyiben néhány éven belül nem sikerül megfelelő hatékony lépéseket tenni a faj megmentése érdekében, a populáció mérete a kritikus szint alá csökken.
   Fogságban tartásáról nincs információ. 1914-ben behozták Németországba, de madarak sorsáról nem maradt fenn leírás.

   Forrásmunkák:
     Stewart Ewans, Mike Fidler: Parrot-finches;
     Birdlife’s online World Bird Database;
     Vargha Béla: Szövőpintyek, díszpintyek.

Forrás:www.idre.hu